Száz éve született Kabay János A magyar morfingyártás megalapítója Néhány hete kettős évfordulóról emlékezett meg a magyar vegyipar: száz éve született és hatvan éve hunyt el Kabay János, a Tiszavasvári Alkaloida Gyár alapítója. Az ő felfedezésének köszönhető a magyar morfingyártás létrejötte. Az alapítás óta eltelt évtizedek óta az üzem a világ legnagyobb morfin- és kodeinelőállító vállalatai közé fejlődött.

Az éretlen máktok megkarcolásakor kifolyó tejszerű nedv gyógyító hatását ősidők óta ismerik. A metszést a máknövény szirmainak lehullása után végzik. A megszáradt barna anyagot lekaparják: ez az ópium. A beszáradt tejnedvből kalácsot gyúrnak, amely évekig megőrzi hatását. Egy-egy másfél kilogrammos tömegű ópiumkalácshoz körülbelül háromezer máktokból gyűjtik össze az ópiumot.

Ópium és morfin

Laoszi ópiumszívó

Máktermelők az aranyháromszögben

Az ópiumot már az ókori görög és római orvosok altató és fájdalomcsillapító szerként alkalmazták. A középkorban Paracelsus révén az ópiumtinktúrát, a tejnedv alkoholos kivonatát használták. Ezt laudanumnak nevezték, e név még ma is használatos. A múlt század elején egyre több orvos kifogásolta, hogy az ópiumkészítmények hatása kiszámíthatatlan, mert a hatóanyag koncentrációja változik bennük. Egy fiatal német gyógyszerész, F. W. Sertürner 1805-ben az ópium vizes kivonatából izolált egy mind savban, mind lúgban oldódó szerves anyagot. Megállapította, hogy ez a vegyület felelős az ópium fájdalomcsillapító és altató hatásáért, és Morpheuszról, az álom görög istenéről morfinnak nevezte el. A morfin volt az alkaloidok első ismert képviselője. Hamarosan elkülönítették az ópium további fontos alkaloidjait: a narkotint, a kodeint, a tebaint és a papaverint is. A különböző eredetű ópiumminták összetétele meglehetősen eltérő, átlagosan 10-12 százalék morfint és 12-15 százalék egyéb alkaloidot tartalmaz.
A morfin és a többi mákalkaloid ópiumból való előállítására 1831-ben ipari eljárást dolgoztak ki, s ezzel a morfin a gyógyászatban gyakorlatilag kiszorította az ópiumot. Az ópium ugyan gyógyszeripari kiindulási anyag maradt, de nagy hátránya, hogy kábítószerként függőségre vezet. Különösen Kis-Ázsiában és a Távol-Keleten terjedt el, de egyre több ópiumot csempésztek Európába és Észak-Amerikába is. Az ópiumszívók nagyon nehezen tudnak leszokni erről az élvezeti szerről.
Az ópium iránti kereslet – a morfint előállító gyárak ösztönzésére – egyre növekedett, ezért a XX. század elején Közép-Európában is foglalkozni kezdtek a mák termesztésével. Aszódon 1917-ben 16 százaléknyi morfint tartalmazó ópiumot gyűjtöttek. Bár külföldön 15-20 százaléknyi morfint tartalmazó ópiumot is előállítottak, a kísérleti telepeket sorra megszüntették, mert a magas munkabérek miatt a gyűjtés nem volt kifizetődő.
A francia M. Tilloy (1827), majd a német F. M. Winckler (1831) felismerte, hogy az érett, szárított mákfejből is kinyerhető a morfin. A többi mákalkaloidok előállítására azonban továbbra is kizárólag az ópiumot használták. Olyan téves nézetek is fenntartották ezt a gyakorlatot, mint például az, hogy a morfin csak az ópiumtermelés során keletkezik a mákban.

 

A mák morfintartalma

Kabay János kísérletei előtt többen vizsgálták a zöld, éretlen, illetve a száraz mákgubó morfintartalmát. Megállapították, hogy a zöld növény több morfint tartalmaz, s a magok érése közben az alkaloidtartalom csökken. Az akkori felfogás szerint a morfin nem más, mint a máknövény életfolyamatainak értéktelen mellékterméke, s a zöld mákfej bemetszésekor csak a felesleges morfin távozik.
A kutatók azért sem foglalkoztak a közvetlen kivonás gondolatával, mert a keleti ópium olcsó volt, és feldolgozására jól bevált módszereik voltak. Az elemzések eredményei egyébként is meglehetősen pontatlanok voltak: az érett és a száraz mákfejben átlagosan 0,019-0,36 százalék morfint mutattak ki. Kabay hamarosan kiderítette, hogy mind a zöld, mind a száraz mákszalmában jóval kevesebb a morfin, mint a mákfejben.

Kabay János

Kabay János 1896. december 27-én született a Szabolcs megyei Büdszentmihály (ma Tiszavasvári) községben. Édesapja negyven éven át a falu köztiszteletben álló főjegyzője volt. 1915-ben a Műegyetemre ment, vegyészmérnöknek készült, de fél év múlva bevonult katonának. A központi hatalmak összeomlása után Péter bátyja hívására a hajdúnánási gyógyszertárba ment gyakornoknak, és közben gyógyszerészeti tanulmányokat kezdett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. A háború végére a családja anyagilag teljesen tönkrement a hadikölcsönkötvényekbe fektetett pénzük miatt.
Nehéz és rögös volt az út, amelyet Kabay Jánosnak végig kellett járnia. Sorsának tragikuma az volt, hogy nem érhette meg az általa alapított gyár teljes kibontakozását. Még negyvenéves sem volt, amikor 1936. január 29-én váratlanul, tragikus körülmények között elhunyt. Özvegye, Kelp Ilona, aki a kezdetektől társa volt a munkában, két gyerekével Ausztráliába költözött, s 1970-ben hunyt el Sydneyben.

 

A felfedezés

Kabay 1924-ben tette le gyógyszerészi esküjét, azután bátyja hajdúnánási gyógyszertárában kezdett kísérletezni a morfinnal és a mákkal. Először a tisztítást oldotta meg: kereskedelemben kapható morfin ugyanis szürke színű volt. Azután a patika kezdetleges feltételei között kidolgozta az úgynevezett „zöld eljárás” alapjait. 1924 szeptemberétől a Gyógynövény Kísérleti Állomáson folytatta a munkát, miután dr. Augusztin Béla, az állomás igazgatója megbízta a morfin közvetlen kivonásának kidolgozásával. Gyorsan célhoz ért: 1925. május 1-jén bejelentették a szabadalmat Eljárás ópium alkaloidok előállítására címmel. Ezután hazaköltözött Büdszentmihályra, és találmányának üzemi méretű gyártására 1927-ben megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. Ezzel megindult a magyar morfingyártás, de az igazi nehézségek csak ezután kezdődtek. A vállalkozás állandó pénzügyi nehézségekkel küszködött, a hivatalos szakmai körök nem ismerték fel a felfedezés értékét, és sem tudományos, sem erkölcsi, sem szakmai támogatást nem nyújtottak. Az üzem elindításához teljesen új felszerelésekre volt szükség, a gépeket is Kabaynak kellett megterveznie, és a szükséges vegyszereket sem tudta kellő mennyiségben beszerezni.

A zöld eljárás

Csak 1930-ban sikerült állami támogatást szereznie, azután, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság előadóülésén ismertette szabadalmát. A szakmai közvélemény végre belátta, hogy nagy jelentőségű felfedezésről van szó.
Kabay módszere szerint a zöld máknövényt virágzás után aratták le, és a helyszínen vonták ki belőle a hatóanyagot, hogy a növényt ne kelljen szállítani. Az apróra vágott mákfejekből préselés után vizes nátrium-hidrogénszulfit oldattal kivonatot készítettek, amely konzerválta a masz-
szát: megakadályozta az oxidációs és erjedési folyamatokat. A kivonatot a gyárba szállították, s ott bepárlással nyers, pasztaszerű sűrítményt kaptak. A 0,4–0,8 százaléknyi morfint tartalmazó masszából benzol-butanol eleggyel oldották ki az alkaloidokat, és ekkor válaszották el a klorofillt. Az így nyert morfin-hidrokloridot átkristályosítással tisztították meg. Kezdetben amilalkoholból*, később etilalkoholos oldatból kristályosították ki a hatóanyagot.
A gyakorlatban azonban kiderült, hogy a zöld eljárás gazdaságtalan, és számos technikai akadály is adódik. Nehezítette a munkát, hogy az aratást a virágzás után gyorsan el kellett végezni, a zöld növényben jelen levő klorofill bonyolította a feldolgozást. További hátránya volt a módszernek, hogy a Magyarországon fontos élelmiszernek számító mákszem kárba veszett.

Mákszalmából alkaloid

A morfingyártás elvi vázlata

Kabay ezért azt kezdte vizsgálni: előállítható-e morfin száraz mákszalmából? Újabb szabadalmát 1931-ben nyújtotta be, Eljárás ópiumalkaloidák előállítására címmel. Kabay egy értéktelen mezőgazdasági hulladékot, a mákszalmát használta fel, amelyet korábban elégettek. Rájött, hogy a száraz, kicsépelt máknövény is elegendő morfint tartalmaz. A felaprított mákfejekből vizes nátrium-hidrogén-szulfittal kivonatot készített, és azt vákuumban bepárolva 1-1,2 százaléknyi morfint tartalmazó, szirupszerű anyagot kapott. A kivonat morfintartalmát alkoholos extrakcióval 2-4 százalékra dúsította, amelyből benzol jelenlétében, ammónium-szulfáttal kicsapva a morfin bázist 50 százaléknál több morfint tartalmazó termékhez jutott. A nyers morfint kristályosítással tisztította meg.

Az úgynevezett száraz eljárás meghozta Kabaynak a világhírnevet, módszerét tíz országban szabadalmaztatták. A mákfejből előállított morfint a hazai szükségletek kielégítése mellett főleg külföldre szállították. A hagyományos ópiumtermelő országok azonban – ópiumexportjukat féltve – a legképtelenebb vádakkal illették hazánkat. Többek között azzal, hogy a magyar morfintermelés mögött a kábítószerélvezet elterjedése áll.
Magyarországon akkoriban évente 13 ezer tonna mákszalma képződött, és 1 tonna nyersanyagból 800 gramm morfint és 80 gramm kodeint tudtak előállítani. A minőségük azonos volt az ópiumból nyert hatóanyagéval, de a száraz eljárással szemben a hagyományos módszernek éppen az a gyengéje, hogy olyan veszélyes kiindulási anyagot használ, mint az ópium.
Kabay János 1935 áprilisában az igazgatói széket bátyjának engedte át, ő maga a vállalat elnöke lett. Folytatni akarta a hozam fokozására és a társalkaloidok elválasztására irányuló kísérleteit, de megakadályozta ebben hirtelen és tragikus halála. A sors kegyetlensége, hogy az az ember, aki egész életét a fájdalomcsillapító gyógyszerek kutatásának szentelte, nagy szenvedések között halt meg.
A gyárat 1948-ban államosították, de a sikersorozsat tovább tartott. A rohamos fejlődést a morfintermelés számai jelzik: 1930: 5 kilogramm, 1933: 192 kilogramm, 1936: 724 kilogramm, 1940: 2 tonna, 1950: 3 tonna, 1960: 5 tonna. Az elkövetkező években a gyár morfintermelése évi 10-15 tonna volt. Magyarországnak azóta is nagy szerepe van a világ morfintermelésében, és a mákszalmából való morfingyártás terén az elsők között van.

Gubó vagy ópium

Kabay eljárása komolyan veszélyeztette az addig monopolhelyzetben levő vállalatok érdekeit. A svájci Hoffmann La Roche cég felismerte a módszer jelentőségét, és számos eljárást dolgozott ki a száraz mákfej hasznosítására. Ezek eltérnek Kabayétól: a kivonást lúgos közegben végezték, és a vizes oldatból szerves oldószerekkel nyerték ki az alkaloidokat. Eközben támadták Kabay eljárását, mondván, hogy nem veheti fel a versenyt az ópiumra alapozott morfingyártással. Minden eszközzel igyekeztek megakadályozni, hogy a szabadalmat külföldön is bejegyezzék. Egyebek között arra is hivatkoztak, hogy már jóval Kabay második szabadalmának bejelentése előtt gyártottak morfint száraz máktokból.
Az ötvenes években az ENSZ Kábítószer-ellenőrző Bizottsága egy jelentésében kiemelte: a száraz mákfejből előállított morfin gyártása nem teszi lehetővé, hogy illegálisan nyerjenek morfint. A nagy tömegű alapanyag, a különleges aprítási eljárás és az oldószerek nagy mennyisége ugyanis kizárja, hogy száraz mákfejből „házilag” állítsanak elő kábítószert. Ezzel szemben ópiumból konyhai laboratóriumban is készíthető nyers morfin, akár kilogrammos tételben is.

A társalkaloidok

A negyvenes évek végéig a száraz máktokra alapozott eljárások elsősorban a fő ópiumalkaloid, a morfin előállítására törekedtek. Az ötvenes évek elején mind a morfin, mind társalkaloidjai (kodein, tebain, narkotin, narcein, papaverin) előállítására és szétválasztására számos új módszert dolgoztak ki.
A fejlődéssel lépést tartva Bognár Rezső professzor és munkatársai (Debrecen, KLTE) számos módszert dolgoztak ki arra, hogy kinyerjék a morfin társalkaloidjait.. A Kabay-féle morfingyártás melléktermékéből kiindulva kodeint, tebaint és narkotint készítettek kereskedelmi mennyiségben.
A Kabay-féle eljárást nemcsak gazdaságossága, hanem a kábítószerek (ópium, heroin) elterjedése is egyre versenyképesebbé tették. A háború után Csehszlovákiában és Hollandiában is alkalmazták a módszert, s hamarosan kilenc országban tértek át arra, hogy a morfint száraz mákfejből állítsák elő. A hatvanas években számos hagyományos ópiumtermelő ország, például a Szovjetunió és Jugoszlávia szüntette be a legális ópiumtermelést, és áttért a mákszalma-eljárásra.

A fordulat éve: 1977

Az ópium és a heroin elleni küzdelemben fontos lépés volt az iráni ópiumprohibíció*, illetve a török ópiumtermelés és -export befolyásolása, illetve leállítása. A világpiaci ópiumhiányt több ország a máktermelés fellendítésével igyekezett ellensúlyozni. Ausztráliában Tasmania szigetén kezdtek máktermelésbe. A kedvező éghajlatnak köszönhetően az ottani szalma kitűnik nagy morfintartalmával. Természetesen ott is
a száraz máktok a morfingyártás alapanyaga. A Kabay-féle eljárást használva Ausztrália a nyolcvanas évek közepére a világ egyik legnagyobb morfin-előállítója lett. Kabay halálának ötvenedik évfordulóján, 1986-ban a morfingyártó ipar és a máktermelők központjában, Davenport városának Mezőgazdasági Kísérleti Állomása előtt emlékművet emeltek a feltaláló tiszteletére.
Jelenleg húsz országban állítanak elő morfint mákszalmából. A hetvenes évek elejétől évente több mint 30 ezer tonna mákszalmából nyerték ki ezt az anyagot, s tíz év alatt ez a mennyiség meghaladta a 40 ezer tonnát. A morfingyártás történetében 1977 volt a fordulópont: az első év, amikor több morfint állítottak elő mákgubóból, mint ópiumból.
Az újabb statisztikák szerint a világon készített morfin 45 százalékát nyerik ópiumból. India az egyetlen ország, ahol törvény engedélyezi az ópiumtermelést, de szigorúan ellenőrzött feltételekkel. A kábítószerpiacon megjelenő ópium mennyisége azonban óvatos becslések szerint is ennek a többszöröse, és nagy részéből heroint állítanak elő. Mindez arra utal, hogy a kábítószerkérdés továbbra is megoldatlan probléma.

Hosztafy Sándor