2003.01.28. kedd: Kajaktúra Vangvieng környékén

Kelés 7-kor, a mai program: kajakos kirándulás a folyón. Az ötlet onnan származik, hogy tegnap vacsi közben pont az étterem mellett kötöttek ki a folyamatosan érkező kajakos turnusok. Gyors reggeli után be is ballagtunk a városka központjába, ahol igazából GH-okon, internet café-kon, és kis éttermeken kívül nem sok minden található. A fő utca a Khaosan Roadra emlékeztet, csak kicsiben, és noha már itt is kialakult a sokszínű idegenforgalmi infrastruktúra, BKK-val ellentétben itt még elviselhető mennyiségű a fehér ember. Vangvienben minden üzletben, GH-ban és cyber caféban szerveznek barlang-, kerékpár-, vadvízi-, és síkvízi túrákat, tulajdonképpen a környék fő vonzereje a természet. Mi is gyorsan befizetünk tehát a 8$-ba kerülő egy napos kajaktúrára. Az reggelit –ami szintén a túrához járt-a GH felső emeletén található teraszon szolgálják fel, ahonnan szintén elég gyenge a kilátás. Közben a túravezető és segédje dobálja fel a 2 személyes tengeri kajakokat a tuk-tuk tetejére. A 9 órás indulást követően Vangvientől mintegy 20 km-re északra egy hídhoz szállítanak minket és a hajókat, ahonnan rövid elméleti kajakoktatás után indul a pár angolszász fiatal faranggal bővített, kb. 15 fős csapatunk. A folyó itt elég gyors, bár nem vadvíz, leginkább a Rábára emlékeztet éles kanyarjaival és benyúló faágaival. 2 óra evezés után egy folyóparti kis pihenőhelynél kötünk ki, ahol egy barlangban helyet kapott buddhista kegyhelyet látogatunk meg immár gyalogszerrel, majd a magunkkal hozott traktorbelsőket vállunkra kapva, mintegy 20 perces gyaloglás után a közeli hegy lába felé kis banánligeten áthaladva megérkezünk egy barlang bejáratához, ami egy kis tóban található –ezért a traktorbelső-. Védősisakokat és mentőmellényeket kapunk, majd a traktorbelsőkön beevickélünk a barlangba. No világítás, csak a túravezető srác fején világít egy barlangász lámpa. Negyed óra evickélés után a barlang száraz részére érünk, ahol kb. 1 méter magas járatokban kúszunk-mászunk mintegy másfél órát.

Jó újra a napfényen lenni. Visszaballagva a folyópartra elfogyasztjuk a bőséges ebédet (rízs+rabblóhús+zöldség+banán+whisky+ásványvíz), amire a túra résztvevői a szervezők vendégei. Az ebéd utáni rövid szieszta során megismerkedem egy kismajommal, aki egy karóhoz van kikötve pórázon, de senki nem szólt ránk, amikor eloldoztuk és játszani kezdtünk vele, aminek ő módfelett örült. Főleg a lányok hajgumija és a fejeken levő napszemüvegek foglalkoztatták a fantáziáját. A következő 3 órás etap után egy, a folyó fölé hajló sziklaszirt mellet álltunk meg, ahol egy másik turnus tagjaival ugrójamboree-t tartottunk.

Naplementekor (17:30 ) evezünk be Vangvienbe, a folyópart tele kis pálmaleveles pubokkal, hangszóróikból messze hallatszik a „chill-out” (modern, relax, kicsit szívós hangulatú) zene, ami a folyóról elénk táruló naplementével és a hegyekkel fű nélkül is páratlan élményt nyújtott. Este vacsi, internet, banános palacsinta utcán át. Ágival átköltözünk egy másik vendégházba, amit Alom szerzett nekünk (5$/dbl), mivel ő fullon van ma este. A többiek összeköltöznek egy 45$-os bungalóba 4-en, amiben, ha a fürdőben beülünk a kádba, a kád mellet lévő ablakból ugyanaz a kép tárul elénk, mint az étteremből. Szerintem a világ egyik legszebb panorámájú fürdőszobája itt a Thavonsouk Resort-ban található.

2003.01.29. szerda: Utazás Luang Prabangba

Kelés: -immár nem meglepő módon- 7-kor, hiszen É-felé folytatjuk utunkat Luang Prabangba, s a busz –ezúttal public- 9-kor indul. Reggel a GH-ból kölcsönkért biciklivel kitekerek megvenni a buszjegyeket és lefoglalni a helyeket. Az öt órás út igen embert és gyomrot próbáló, a hegyeken keresztülvezető kanyargós, szerpentines úton. Dóri és Andris küszködnek nagyon róka komával. Valamivel 3 óra előtt érkezünk meg Luang Prabang útburkolat nélküli buszpályaudvarára, ahol tuktuk-ot fogunk és elvitetjük magunkat a Tum-Tum Cheng Guesthouse-ba. Ezt a helyet egy fiatal magyar pár –Kriszta és Gábor- ajánlotta, akikkel Vangvieng-ben futottunk össze. A vállalkozás tulajdonosa egy magyar-lao pár. A 30 éves Erzsi, Csandra nevű lao férjével él itt, aki egy roppant szimpatikus és életrevaló fiatal srác. Bp-en ismerkedtek meg, ahol a srác egy közgáz és egy jogi diplomát is szerzett, és itt Luang Prabangban a panzió üzemeltetése mellett (egy amerikai tulajtól bérlik) Csandra igazgat egy éttermet, valamint a helyi színházat. Erzsi roppantul örült földijeinek, még speciális, „magyaroknak szóló” (elmondása szerint félévente szokott LuPr-ban magyarokkal találkozni) kedvezményes árral is elkényeztetett minket, ami így a három ágyas szobára 18$/éj lett. Ennek az ötödéért is lakhattunk volna máshol, de annyira megtetszett a hely, hogy maradtunk. A nagy egymásratalálásban közben alkonyodni kezdett, úgyhogy kaja után nézünk. Egy szűk utcácskában levő utcasarkon meg is állunk egy, a földön főzőcskéző családnál, akik kedvesen hellyel kínálnak, majd kb. 10 cent-ért fogásonként nekünk is juttatnak étkükből, ami egy lángosra, vmint egy zöldséges tojásrántottára emlékeztető fogásból állt. Étkezési konzervativizmusom ellenére (külföldön csak „mekdonálc”) én is eszem itt az utcán -most először-. Nem bántam meg, nagy élmény volt, időközben Steve és Barbara is belénk botlottak (az idős californiai pár Vangviengből) és a kezdeti bizalmatlan szemlélődés után végül osztoztak velünk a kulináris kalandban. Ezután internet, utazási információk begyűjtése, a holnapi nap programjának megtervezése a begyűjtött infók alapján, banana shake szopogatása közben.

Az igazi döntési helyzet most következett: Laosz után Kambodzsába szerettünk volna menni D-felé, ám rendkívül rossz híreket kaptunk. A mai nap folyamán heves diplomáciai konfliktus tört ki Kambodzsa és a Thaiföldi Királyság között, ezért lezárták a határokat. Az összetűzés hátterében az állt, hogy a júliusban történő kambodzsai választásokra készülődve Hun Sen elnök és stábja úgy próbálta meglovagolni a nacionalista érzelmeket, hogy egy thai szappanopera 2 éve vetített epizódjából egy mondatot kiragadtak. A szövegkörnyezetéből kiragadott sor valahogy úgy hangzott, hogy addig nem hajlandó a színésznő fellépni, amíg a kambodzsaiak vissza nem adják Angkort (ami a határtól csaknem 200 km-re fekszik) a thaioknak (ami köztudottan teljes képtelenség, mert pár hódító évet kivéve Angkor sohasem vplt a thaioké). Erre a khmerek iszonyú haragra gerjedtek és a fővárosban –Phnom Phen-ben- thai érdekeltségű bankokat, üzleteket és szállodákat kezdtek gyújtogatni, vmint törni-zúzni. A kis thaioknak se kellett több és BKK-ban válaszként felgyújtották a Kambodzsai Nagykövetség épületét.

Ezen eseményeket és a helyzet feszültségét figyelembe véve úgy döntöttünk tehát, hogy folytatjuk utunkat tovább É-felé és Huang sai-nál átlépjük a thai-lao határt, majd meglátogatjuk Chiang Mai-t és környékét, ami tavaly óta nagy vágyunk volt. Indokolta ezt a döntést az is, hogy Thaiföldön tökéletes az infrastruktúra, szuper autópályák hálózzák be az országot, amiken kényelmesen és gyorsan tehetjük meg a dél felé vezető utat. (Ezt azért kellett elmondanom, mert a térképre tekintve elég irracionálisnak tűnhet 3 hetes túránk útvonala.) A holnap utáni továbbutazás módjáról is határoztunk: megfelelő betonút híján a Mekong adta vízi utat választjuk, s a 2 nap alatt feljutó, 12$-ba kerülő „slow boat”-tal szemben a gyorsabb, ám izgalmasabb „speed boatot” preferáljuk, ami 21$-ért repít (ezt szó szerint értsd) fel minket a folyón mintegy 8 óra alatt. Döntés születik továbbá a holnapi programról: ami egy kirándulás lesz Lu. Pr. környékén, melynek keretében a Kuang Si és a Tad Sae vízeséseket és hegyi falvakat tekintünk meg saját szervezésben. A túra megtételét én motorral tervezem, ezért egy itt élő New Zeeland-i Malcom nevű sráctól 8$/24h-ért motort bérelek, majd a lányokat is tanítom kicsit vezetni, hogy holnap ők is sikerrel tegyék meg a távot. Biztonsági szempontokat figyelembe véve végül mégis úgy döntenek, hogy tuktuk-al teszik meg a kirándulást.

2003.01.30. csütörtök: Luang Prabang környéki vízesések (Kuang Si, Tad Sae)

Egy –szó szerint- rémes éjszaka után 7-kor kelünk. Az éjszakai démoni hangulatot Andriska prezentálta nekünk álmában produkált halálsikolyaival és rémordításaival. Tudtán kívül hátborzongatóra sikerült a műsor, már kerestem az árnyakat a falon, pedig nem vagyok beszari ember. Ilyenkor a legokosabb dolog, amit tehettem, hogy felrázom újdonsült vérfarkasunkat rémálmából. „Jól van, jól van” motyogta, majd újra álomba merülve épp, hogy újra eleludtunk kezdte előröl vérfagyasztó műsorát. Állítólag azt álmodta, hogy üldözik. Peeeeersze! Mi már tudjuk, hogy valójában ő egy vérfarkas.

Míg a reggelt Andrissal a hajóállomás meglelésével töltöttük –ami nem volt egyszerű feladat- addig a lányok Erzsi házában vendégeskedtek, ami a panzióhoz hasonlóan gyönyörűen berendezett és díszített ház volt. 10 óra körül a fő utcában található egyik európai reggelit is kínáló étterembe ültünk be, táplálékkal feltölteni üres bendőnket. Reggeli után kialkudtuk az egész napra 20$-os fuvardíjat egy tuktukossal, amiért elvitt minket az egész napos túra keretében mind a két fent említett vízeséshez. Én a 100 cm3 –s Honda motorral követem őket és nyelem utánuk a port, de élvezem a motorozást, hiszen otthon még port nyelve sincs rá alkalmam.

A Tad Sae vízeséshez betonúton, majd hajóval jutunk el kb. fél óra alatt. A Kuang Si vízeséshez már szilárd burkolat nélküli úton kell megtennünk a mintegy 35 km-es utat, melyet kis hegyi falvak szegélyeznek, az út mellett mindenhol mosolyogva integető és SABADEE (hello, welcome)-t kiabáló gyerekek, s gyönyörűen zöldellő rizsföldek.

A vízeséshez érve késő délután kicsit hűvösbe fordul az idő, de ez a tény nem akadályoz meg minket abban, hogy megcsobbanjunk kristálytiszta vízzel teli természetvájta medencében, ahova a vízoszlop szaggatta sziklákról is ugráltunk. A fürdés és kis hegymászás után a közeli, kis étteremre hasonlító bambuszból épített vendéglátóipari egységben bekajálunk kókuszból és zöldséges rizsből. A hazafelé út utolsó részét már sötétben tesszük meg, ami a kövekkel és gödrökkel tarkított földúton megfontolt haladásra késztetett, különösen az után, hogy az odafelé úton picit bedőltem a motorral az árokba, amit az út mellett játszadozó gyerekek hangos hahotázással fogadtak, miután látták, hogy én állva maradok, csak a motor csúszik ki alólam az éles kanyarban. Egy visszapillantó letörésén kívül nem történt semmi baj.

Lu. Pr-ba visszaérkezve internetezés után Gáborral és Krisztával beszélgetünk, miközben 2000 kip-es (40 Ft/ fél liter) banana shake-et szopogatunk. Az internet caféban elkészítjük azóta kedvenccé vált képünket a kopaszra nyírt, barackvirág színű ruhába csavart, mezítlábas buddhista szerzetesekről, miközben interneteznek. Késő este a város szélén levő lao discoba megyünk megnézni, hogy szórakoznak a helyi fiatalok, de mivel hétköznap van és a szórakozóhely előtt parkoló motorokból és terepjárókból ítélve a szórakozás ezen módja szemmel láthatólag egy nagyon szűk réteg kiváltsága, így a hely meglehetősen tátong az ürességtől, így pár perc múlva távozunk.

2003.01.31. péntek: Utazás a Mekongon felfelé speedboattal

6:30-kor kell kelnünk, hogy elérjük a 8-kor induló motorcsónakot. A recepciós bácsika 7-re a panzió elé rendel nekünk egy tuk-tukot. A cuccok feldobálása közben nem mindennapi élményben van részünk: buddhista szerzetesek vonulnak el a kis utcában mellettünk, végeláthatatlanul kígyózó libasorban. Kora reggeli adománygyűjtő körútjukat járták éppen, ahogy szoktak: mezítláb, vállukon kis ételhordó tálka, melybe a házuk elé kiálló laok rizst tesznek.

Tuktukra szállva kb. 35 perces zötyögés után érkezünk a város É-i szélén található hajóállomásra, ami egy bambuszkunyhóból (ez volna a jegypénztár) és egy stégként funkcionáló bambusztutajból állt. Első látásra elég bizarr látványt nyújtanak a hosszúkás, kb. 7 méter hosszú és 1,5 méter széles színes mintázattal díszített „lélekvesztők”, melyeket egy Mo.-n katonai motorcsónakokon használt motor hajtott. Bizalmatlanságunkat csak növelték a csónak üléseire készítet bukósisakok és mentőmellények, miknek láttán a lányok kis híján bepánikoltak. Most már nincs visszaút, nekivágunk! 6-an (+ a sofőr) betuszkoljuk magunkat a szűk ülésekre, a cuccokat az orrban gumipókokkal rögzítjük. Kulccsal pöccre indul a hatalmas motor (ahogy András bácsi mondta: „mint a svájci óra” ), majd a kezdeti duruzsolás után hatalmas erővel kezdi lökni a „papucsmotorcsónakot”, ami szinte a víz fölött lebegve kezd száguldani velünk a hajnali ködben ébredező dzsungelben. A lányok eleinte ijedten néznek egymásra, majd lassan oldódik a feszültség, mikor látjuk, hogy sofőrünk fantasztikus ügyességgel lavírozik a rohanó folyamból néha kiemelkedő sziklaszirtek között. Jobb esetben láthatóvá válva kiemelkedtek, de sok helyen a vízszint alatt borzolták a vizet és az idegeinket. Életem leggyönyörűbb és legélvezetesebb utazása ez a mai. A meglehetősen gyors folyású Mekong folyó partja szinte végig őserdő fedte hegyekkel volt szegélyezett. Kb. 2 óránként álltunk meg pihenni a kis bambuszból tákolt úszóházaknál, amiken WC és kis kifőzde is található volt. A pihenők során sosem értettük mi ez a konstans fütyülés sípolás. A fülünk volt az, ugyanis a hajó motorja annyira hangos volt, hogy kiszállás után mindig úgy éreztük magunkat, mintha egy heavy metal koncertet a hangágyúk közvetlen közelében hallgattunk volna végig.

Délután 4 órára értük el Huang Sai városát, ahol a folyó kb 2 Dunányi szélességűre nőtt. Tuktukkal vártak minket a hajóállomáson, ahonnan 20 perces utazás után a határátkelőhöz szállítottak. A kicsekkolási procedúra után kompra szállunk, ami átvisz minket a folyó thai oldalára. Az összes transzfer precízen felépített forgatókönyv szerint zajlik, amit még Luang Prabangban egy utazási irodában állítottak össze nekünk és ott is fizettünk be rá egészen Chiang Mai-ig. A thai belépést követően egy guest house éttermébe visznek minket, ahol fennséges vacsorát szervíroznak, majd annak elfogyasztása után immáron sötétben indulunk egy Toyota Hiace típusú kisbusszal Chiang Mai-ba.

Szerencsénk volt, hogy 6 fős kis társaságunkat külön buszba pakolták, így a 3 órás utat fekvő helyzetben horpasztottuk végig, és kevéssel 23 óra előtt érkezünk meg a Namkhong Guest House-hoz, ami szintén ahhoz az utazási irodához tartozik, ami az utazás thai részét bonyolította, s foglalták le nekünk még az étteremből. Az egyszerűen berendezett, saját fürdőszobás, kétágyas szobákért 150 baht-ot (750 Ft) fizettünk. A vendégház teljes körű szolgáltatással állt vendégei rendelkezésére, így mosatást, internet elérhetőséget, programszervezést, étkezési lehetőséget, motor- és kerékpárbérlési lehetőséget biztosítottak a vendégeknek.