Nyugalom, lassúság, érintetlenség: ez Laosz. Az egymillió elefánt országa – ahogyan magukat nevezik – közel háromszor akkora, mint Magyarország, ám mindössze ötmillióan lakják.

Laosz történelme sorozatos háborúk krónikája. Harcoltak a kínaiakkal, később a szomszédos Sziámmal, aztán a franciákkal és az amerikaiakkal is. Az ázsiai szocialista országok közül a legszegényebb – igaz viszont, hogy éhen sem hal senki.

Utazás a múltba

Elmaradottsága, fejletlensége ellenére sok turista utazik ebbe a mindentől távoli országba, főképp azok, akik a romlatlan, a nyugati befolyástól mentes Ázsiára kíváncsiak. Két nagyobb városuk kivételével a laosziak ugyanúgy élnek és dolgoznak, mint őseik több száz évvel ezelőtt. A technika vívmányai közül még a televízió vagy a motorbicikli sem általános. Az élet itt lassacskán folydogál, amelyet a rohanó tempóhoz szokott európaiak vagy amerikaiak felettébb unalmasnak találnak, hacsak nem a nyugalmat és az egyszerűséget keresik.

A főváros, Vientiane főbb utcáit is jószerivel csak földszintes házak szegélyezik. Autó alig akad, tömegközlekedés gyakorlatilag nincs, igaz, a város gyalogszerrel könnyedén bejárható. Az ide utazó turisták a csöndet, a háborítatlanságot kedvelik, és mi lehetne megnyugtatóbb, mint egy pohár ital mellett üldögélni a szélesen, lustán hömpölygő Mekong partján egy kellemes, árnyas étterem teraszán?

Vietnamon kívül Laosz az egyetlen délkelet-ázsiai ország, ahol kenyeret, pontosabban baguette-et lehet kapni. Ez francia örökség a vajjal, sajttal, vörösborral együtt, igaz, ezeket az élelmiszereket kizárólag a turisták vásárolják. Érdekes, hogy a helyiek nem eszik a kenyeret, mert arról úgy tartják, ugyanúgy megnőne tőle az orruk, mint a fehéreknek...A nagyobb idegenforgalmú helyeken ezen kívül még kitűnő francia éttermek is vannak.

Vientiane – „Szantálfaváros” – a Pha That Luangon, a Nagy Szent Sztúpán kívül nem túl sok látnivalót kínál, de a közelben, a thai határ mentén érdekes, modern Buddha-szoborparkot létesítettek, itt található Laosz legnagyobb fekvő Buddhája is. A vallás igen erős, sok a templom, bár – hiába, a szegénység! – nem olyan díszesek, mint Ázsia többi buddhista országában. A szomszédos thai vagy burmai aranyborítás helyett itt főként sárgára festik a templomokat.

Luang Prabang a templomok városa - a Wat Xieng Thong

Laosz legvonzóbb úticélja Luang Prabang, a 14-16. századi főváros, amely ma a világörökség része. Egyetlen külföldi sem hagyja ki ezt a látványosságot, hiszen itt a város nyolcezer lakosára 32 működő templom jut. És ez csak a fele annak, amennyi a francia gyarmatosítás előtt itt állt. A hegyek között megbúvó, felejthetetlen panorámájú város a szépen helyreállított épületeken kívül egyéb érdekességeket is kínál: hmong, mien és thai nemzetiségű lakosok népviseletben kínálják portékájukat.

A Mekong éles kanyart ír le a város északi részén, szent hegyet és a legszentebb templomot, az 1560-ban épült Wat Xieng Thongot (Aranyváros templom) körülfogva. Mivel a régi és az új főváros is a Mekong partjára épült, a száraz évszakot kivéve vízi úton is eljuthat az ember Luang Prabangba. Igaz, az út hajóval három napba telik, de ki siet ebben az országban?! Ráadásul az út mentén található az Ezer Buddha barlang is, itt két sziklatemplom van tele kisebb-nagyobb szobrokkal.

Földön, vizen, de inkább levegőben.

Luang Prabangot repülővel is meg lehet közelíteni – a rendkívül rossz útviszonyok miatt a buszozás nem ajánlható. Az infrastruktúranagyon fejletlen, vasút nincs, és az ország a világ az egyik legrosszabb úthálózatával „büszkélkedhet”. Az útikönyvek nem említik, de az országon belül minden egyes megyében tartózkodási engedélyt kell kérni, amely csupán egy ingyenes pecsét az útlevélbe, de ennek hiányában nem engedélyezik a tartomány elhagyását (néhány zöldhasúval azért megoldható ez a probléma is...)

A néhány évvel ezelőtt kiadott útikönyvek amúgy sem mérvadóak, hiszen az országban nagyon gyors változások zajlanak. Alig két évtizede, hogy a turistákat, külföldieket egyáltalán beengedik Laoszba, de még tíz évvel ezelőtt is csak szervezett turistacsoporttal voltak látogathatóak a fővároson kívüli területek. Ma már viszonylag szabadon lehet utazni bárhová, és igazán csak a helyiekkel együtt utazva és élve ismerhetjük meg e rendkívül barátságos, vendégszerető nép igazi arcát.673750a - Munkában az elefánt: építkezésekhez, szállításhoz gyakran használják őket.

Piros Christa; képek: Szabó László, Europress